Az új kommunikációs stílus

„Bezzeg a MI időnkben”…

Hangzik el ez a mondat generációról generációra az idősebbek szájából…

Nem szokatlan jelenség, hogy az adott korok fiataljai mindig új kommunikációs stílussal rukkolnak elő. A főként egymás között zajló információcsere megannyi lehetőségét korábban versekkel, később, zenével, szlenggel, ma pedig már hangulatjelekkel oldják meg. A kommunikációs fejlődésben, vagy az idősebb generáció szerint visszafejlődésben fontos szerepet kap a digitális világ.

A mobiltelefonok, az alkalmazások és az ezek által kínált lehetőségek. Megjelentek a selfie-k, és azok a laikusok szemével már-már titkos kódoknak minősíthető jelbeszédek, amelyek mögött konkrét tartalmak bújnak meg.

20 éve még elképzelhetetlen volt hogy bárhol tudsz műsorokat nézni

20 éve még elképzelhetetlen volt hogy bárhol tudsz műsorokat nézni

Aki nem tudja vagy nem szeretné követni ezt az ütemet, mint külső szemlélő egy egészen értelmezhetetlen világot kap a mai kor fiataljainak „eltorzult” kommunikációjából, azonban a gesztusok, az önkifejezés módjai ebben a világban is ugyanúgy jelen vannak, és hogyha félretesszük az ítélkezés és merev látásmódot, be kell hogy lássuk hogy egy olyan generációról beszélünk, akik tulajdonképpen már beleszülettek a digitális világba.

El kell kezdeni félretenni a régi szemléletet és érdemes odafigyelni az új hullámra. Hogy miért? Mert a jövőt nem a régi generáció diktálja. Gondoljunk csak bele, hol tartana a világ, hogyha Elvis Presley ördögi zenéjét visszaszorították volna az akkori „idősek”? Vagy menjünk vissza még korábbra! Hol tartanánk, hogyha a megbélyegzett tudósok állítását, miszerint a föld nem is lapos, végleg zárt lakat alá tették volna a kor „bölcsei”?

Persze mielőtt magasztalni kezdenénk a mai kor fiataljainak kommunikációs módját, illő tisztázni hogy minden szinten figyelembe kell venni bizonyos határokat, de tény hogy a mai 10-en és 20-on évesek teljesen másképp használják a ma elérhető eszközöket és szolgáltatásokat, mint a 40-es 50-es korosztály. És már túl vagyunk a facebook és gmail nyújtotta lehetőségeken. A Snapchat és a Tik-Tok világa új dimenziókat teremtett. Olyan helyet, ahol biztonsággal lehetnek jelen a fiatalok anélkül, hogy anyu vagy apu őrző tekintete végig tudná követni amit a fiatalok beszélnek.

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.