Virtuális vírusok

Virtuális vírusok


Míg néhány évtizeddel ezelőtt a testünket megfertőző vírusoktól és betegségektől kellet tartanunk, ma már a mindennapi életünket (is) körüllengő digitális világot kell megóvnunk. Az internet, az adathordozók, a váratlan nyeremények, mind mind potenciális vírushordozók.
Van néhány jel, amire ha odafigyelünk, nagyobb eséllyel kerülhetjük el a rendszerünk vírussal történő megfertőződését. Az ingyenesen látogatható weboldalak, a kecsegtetően jó kínálattal bíró felugró ablakok, a szexuális tartalmú és a játékokra invitáló felületek kerülendők.

A biztonság ahogy a magánszemélyek esetében, úgy a cégek esetében is fontos szempont működés során, hiszen ahogy a magánéletben, úgy egy vállalkozásban is nem kis károkat okozhat egy-egy elszabadult vírus.

A Ponemon Institute kutatásai alapján 2016-ban a cégek 98%-át érte rosszindulatú szoftver okozta fertőzés, 49% tapasztalt DDoS-támadást (elosztott szolgáltatásmegadásos támadás) és 63%-ukat érte webes támadás.
Egy másik kutatás pedig azt igazolja, hogy az össztámadások több mint fele kis és közepes vállalkozásokat érintett.

Ez alapján kijelenthetjük, hogy vállalkozásunk IT védelme nem luxus, hanem alapvető feladat, amire a külső vállalkozó megbízásán túl igencsak jól jön ha maga a felhasználó is odafigyel.

De mit tehetünk ha a weboldalunkat szeretnénk megvédeni?

  • Előszöris fel kell keresni egy védelemre specializálódott szolgáltatót
  • Válassz erős jelszavakat
  • Fájlaidról folyamatosan készíts biztonsági mentést
  • Használj tanúsítvánnyal rendelkező programokat
  • Megfelelően kódolt szoftvereket használj
  • Spamblokkolók használatát kezeld priorként

Hogy pontosan hogyan tudjuk a lehető leghatékonyabban érvényesíteni a fent felsorolt megelőzési módszereket? Következő cikkünkben bővebben kifejtjük…

A jó weboldal ismérvei

A „JÓ” WEBOLDAL…

Avagy mitől lesz jó egy weboldal? Nem kérdés hogy az esztétikus megjelenés és a releváns tartalom alap, egy az elvárásoknak megfelelő oldal esetében. Azonban mivel tehetjük jobbá, mitől lesz kiugró, mi az amivel megfoghatjuk az oldal látogatóit?
Nos ahhoz hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, érdemes górcső alá venni néhány nem elhanyagolható tényt, lássunk némi statisztikát-

Tanulmányok igazolják, hogy a weboldalak látogatásai esetében a következőkre számíthatunk:

A látogató átlag 6 másodperc alatt alkot véleményt az oldalról. Bővebben:

  • Közel 3 másodperc alatt éri el a nézelődőt az oldal átláthatósága, sűrűsége és színvilága
  • 3 másodperc jut a tartalomra, a hasznos információ felismerésére
  • Ez időbe zsúfolva akár párhuzamosan, további 3 másodperc alatt pásztázza át a további rendelkezésre álló eszközöket, lehetőségeket.

Természetesen ez egy átlag a kutatók által begyűjtött információk alapján, ez pedig azt jelenti hogy könnyen lehet hogy valakinek még ennyi időre sincs szüksége véleményalkotásra, de valaki akár perceket is rászánhat az egyes oldalak felületeinek áttanulmányozására.
Egy dolog azonban bizonyos. Hogyha biztosra szeretnénk menni, el kell érnünk hogy már igen rövid idő alatt, pozitív benyomást keltsünk az oldalunkra látogatóban.

Az igazán jó weboldal esetében van egy kulcsszó: BIZALOM

Hogy a látogató bizalomfaktorát növelhessük, több bizalomépítő eszközből is válogathatunk. Ezek segítségével elsősorban az emberi érzelmekre szeretnénk hatással lenni, amelynek segítségével nem csak becsalogatjuk, de ott is tartjuk az adott érdeklődőt.

  1. Az alap, az első, a legfontosabb, a hiteles cégbemutatás
    Felbeszülhetetlen szereppel bír a bemutatkozó rész, ahol a cég illetve vállalkozás a saját szemszögéből, saját látásmódjával mutatkozik be az esetleges ügyfélnek. A weboldalak leglátogatottabb menüpontja, amelynek szerepe elsősorban a bizalomkeltés.
    Ezt követően a hiteles jelenlét következik, ami elérhetőséget takar, de a kollégák személyes bemutatásával tovább fokozhatjuk a bizalom pillérjeit.
    Amikor egy vállalkozáshoz arcokat is tudunk társítani, jelentős lépést teszünk a személyesség irányába, így amikor sor kerül a kontaktra, az érdeklődő már nem a sötétben tapogatózik.
  2. Ajánlások, díjak és elismerések
    Bizalmi szempontból talán említhetjük egy lapon a szakmai díjakat, elismeréseket és az ügyfél ajánlásokat. Ezek azok az elemek, amelyekkel hatékonyan építhetjük a bizalmat termékeink, szolgáltatásaink felé, hiszen ha valami olyat kínálunk ami mások által már pozitív értékelésre került, nagy esélyt mutathat arra hogy ebben mások sem fognak csalódni. Azáltal, hogy a tájékozódást segíti. kiemelkedően fontos a megrendelő/ügyfél döntéshozatalában. Ha kellően magabiztosak vagyunk, biztosíthatunk lehetőséget a termékek vagy szolgáltatások értékelésére is, ami támpontként szolgálhat az arra nézelődőnek, de vállalkozásának is visszaigazolást jelenthet.
  3. Design
    Bár legtöbben csak kötelező nyűgként tekintenek rá, az oldalra látogató első másodpercei szempontjából meghatározó lehet a vélemény kialakulásának szempontjából. Érdemes tehát rááldozni az időt és energiát, a felhasználói élmény figyelembevételével az oldal megjelenésénét kialakítani. A sűrű, a túl színes és az átláthatatlan weboldal nem növeli egyenes arányban a látogató érdeklődését, ellenben a letisztult, átlátható illetve lényegretörő felület, vállalkozása profizmusát hívatott hangsúlyozni. Az ilyen gondossággal kialakított oldal kellő bizalmat kölcsönöz a leendő ügyfélnek. A vevő bizonyos lehet abban hogy az oldal nem csak arra az időre jött létre, amíg a termékért illetve szolgáltatásért befolyik az adott összeg.
  4. Esettanulmány
    Amikor az általad értékesítendő terméket vagy szolgáltatást számszerűsítve minősíted, igazolod annak hasznosságát, hitelességét. Az ügyfeleid gyakorlatilag a megrendelés, illetve a használatbavétel előtt többet kapnak mint egy puszta ígéret.
  5. Közösségi Média
    Ez a felület az egyik legjobban haszonsítható eszköze a bizalomépítésnek. Mindennapi életünk, a minden eddiginél nagyobb szinten meghatározó „találka” pontja. Itt kiteljesíthetjük a megnyilvánulási terveinket, nagy létszámú vásárlói bázisokat hozhatunk létre, sőt elgondolkodhatunk akár a rajongói kör gondolatán is. Meredekül hangzik? Miért is ne? Az emberek szeretik a hovatartozást gyakorolni. Szeretik az egységet és az erőt, ami gyakran egy adott márkához, előadóhoz, termékhez, tárgyhoz vagy szolgáltatáshoz is köthető. Nincs ma olyan terület, amire célzott iránnyal ne építhetnénk ki egy visszatérő kört, akik akár arra is lehetőséget kaphatnak hogy egymással kommunikáljanak.
    Az ezeken a platformokon látható hirdetések nagyobb aktivitást, visszacsatolást érhetnek el mint bármelyik más, önálló online felület. Ezek ma nem csak Magyarország, de az egész világ vezető marketing felületei.

How Much Does SEO Cost | How Much is SEO?

How is SEO Pricing Determined?

If you run an online business, you likely need to hire a professional SEO team to boost your digital profile. But how much do these services cost and how is SEO pricing determined? We’ll explain in this article.
Keyword(s): seo pricing
Getting your site optimized by an SEO professional can be a tricky thing to approach. Determining how much you want to get out of the experience is key, but with something as fluid as the internet, how do you know that you’re going to get what you pay for?

There are a number of different SEO services on the market, each one costing a different price. For that reason, it’s difficult to pin down just how much SEO services cost. That being said, there are some general lines you can draw to determine the range that you’re looking at.

This article will help you to approach SEO pricing.

How to Approach SEO Pricing
Before you get in touch with a professional, you should read our article on How SEO Works. There are a lot of factors that go into optimizing a site, and you may have personal preferences on what to focus on when you hire someone.

You’ll also want to consider your current situation. Is your site optimized already? If so, why do you want to hire someone to do the work?

Where do you want to be when your site is optimized?

Why Professionals are Necessary
The internet is always changing, and with it, search engine algorithms find new ways to be effective for users. When things change on the internet, your SEO tactics should change as well. In fact, one significant development in Google could ruin your optimization strategy.

For example, Google’s search engine algorithm was straightforward until about 2015. Actually, it was very complicated, but the process was pretty consistent. The algorithm focused on link authority, freshness, keywords, and 200 other factors that determined a site’s relevance.

In 2015, they introduced the artificial intelligence program, RankBrain, which judges not by the keywords in your search, but by the intentions of the person searching. The program can read a query and infer generally what the user was looking for when they typed it.

Because of this, SEO strategies have had to change. Things like RankBrain make it clear that having a professional handle your optimization is an investment that’s pretty much necessary.

What Services do You Want?
You can find freelance professionals, hired staff, or individual gurus to optimize your site for you. In any of those cases, you’ll need to flesh out the specifics of your agreement. Before you get into the nitty-gritty, you should know the going rate for specific services.