Mi az internet?

 
Az internet egy úgynevezett IP-alapú számítógépes hálózat. Mivel ez a protokollkészlet több hálózatnak is alapját képezi, ezért a különböző távolsági hálózatok, a helyi hálózatok, intranetek együtt alkotják a globális hálózatot. Közben az adatok a legkülönfélébb fizikai csatornákon kerülnek továbbításra, például kommunikációs műholdak, telefonvonalak vagy hálózati kábelek segítségével. Összefoglalva: az internet nem egy fizikai hálózat, sokkal inkább egy kapcsolódási mód. Annak módja, ahogy a különféle hálózatokat összekapcsolják annak érdekében, hogy egymással kommunikálni tudjanak.
 

Az internet még napjainkban is olyan gyorsan növekszik, bővül, hogy minden egyes, a méretét leíró adat pár hónap alatt elavul.
Talán legfontosabb jellemzője, hogy globális és nyílt rendszer, széles felhasználói tömegek számára biztosít információ-hozzáférést. Ilyen értelemben internetről tehát csak az 1990-es évek eleje-közepe óta beszélhetünk, amikor is a HTTP és World Wide Web robbanásszerű megjelenésével az internetszolgáltatás a széles nagyközönség számára is elérhetővé vált.

De hogyan is kezdődött ez az egész?

 
Az 1960-as években tetőző hidegháború, közelebbről a szovjet műholdas sikerek hatására az Amerikai Védelmi Minisztérium úgy döntött, hogy létrehoz egy olyan hálózati rendszert, ami túlél egy atomtámadást. A feladattal kutatási részlegüket, a DARPA-t (Defense Advanced Research Projects Agency) bízták meg. A DARPA a feladat megoldásának alappilléreit abban látta, hogy a hálózatnak ne legyen központja, hanem minden pontja több, legalább kettő másik ponttal álljon összeköttetésben, és hogy az adatok csomagokra bontva, egymástól függetlenül, akár más-más utakon haladjanak.
Miért fontos ez? Ha nincs központ, illetve több lehetséges út van, akkor biztonságosabb a hálózat, hiszen egy rész kiiktatása, meghibásodása esetén a többi tovább tud működni, és eljut az információ A-ból B-be. Minden, a hálózatra rákötött gép egyszerre fő- és alállomás is, amelynek bármely pontja képes kapcsolatot létrehozni bármely másik pontjával.
 

Az internet története a kezdetektől

 
  • 1962 augusztusában Joseph Carl Robnett Licklider amerikai számítástechnikus galaktikus hálózat elnevezésű koncepciójában elképzelt egy globálisan összekapcsolt számítógépet, amelyen keresztül mindenki gyorsan hozzáférhet az adatokhoz és a programokhoz bármilyen webhelyről. A koncepció nagyon hasonlított a mai internethez. JCR Licklider volt a DARPA-nál az első számítógépes kutatási program vezetője, amelynek tevékenysége 1962 októberében kezdődött. A DARPA-ban meggyőzte Ivan Sutherland-t, Bob Taylor-ot és az MIT kutatóját, Lawrence G. Robertset e hálózati koncepció fontosságáról.
  • Leonard Kleinrock, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatója 1961 júliusában tette közzé az első adatcserélési elméletről szóló könyvét. Kleinrock meggyőzte Roberts-t az adatok, nem pedig az áramkörök felhasználásával történő kommunikáció elméleti megvalósíthatóságáról, ami jelentős lépés volt a megvalósulás felé vezető úton. A másik kulcsfontosságú lépés az volt, hogy a számítógépek egymással kommunikáljanak. Ennek feltárása érdekében 1965-ben Thomas Merrill-lel együttműködve, Roberts alacsony sebességű telefonvonallal csatlakoztatta a tömeges TX-2 számítógépet a kaliforniai Q-32-höz, ezzel létrehozva az első (bár nem túl nagy) széles körű számítógépes hálózatot.
  • 1966 végén Roberts elment a DARPA-hoz, hogy kidolgozza a számítógépes hálózat koncepcióját, és gyorsan összeállította az ARPANET tervét, amelyet 1967-ben publikált. Az ARPANET (Advanced Research Projects Agency Network), egy kísérleti hálózat volt, kezdetben négy, később egyre több egyetem részvételével. 1969-ben, tekintettel arra, hogy Kleinrock az adatkapcsolás elmélete korai fejlesztése során az elemzésre, a tervezésre és a mérésre összpontosított, az UCLA hálózatmérési központját választották az ARPANET első csomópontjává, a Stanford Kutató Egyetem (SRI) biztosított egy második csomópontot. Az SRI csatlakozása után egy hónappal már meg is kapta az első emailt Kleinrock laboratóriumából. További két csomópont került hozzáadásra az UC Santa Barbarában és az Utah-i Egyetemen, tehát 1969 végére négy számítógép volt csatlakoztatva az eredeti ARPANET-hez.
  • Kifejlesztettek egy csomagkapcsolt (az adatok továbbítása kisebb csomagokban történik), többközpontú, hálózati számítógépes kommunikációs rendszert (az NCP protokollt), amely a mai TCP/IP szabvány első változatának, elődjének tekinthető. 1969-ben ezen az elven kezdett működni az ARPANET, ami katonai felhasználásokon kívül a csomagkapcsolt adattovábbítás további kutatására szolgált, de az összekapcsolt egyetemek, katonai bázisok és kormányzati laboratóriumok kutatói egymás között elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és távoli bejelentkezésre is használták egymás számítógépei között.
  • 1972 októberében Kahn megszervezte az ARPANET nagyon sikeres demonstrációját a Nemzetközi Számítógépes Kommunikációs Konferencián (ICCC). Ez volt az új hálózati technológia első nyilvános bemutatása a nyilvánosság számára. Ugyancsak 1972-ben vezették be az eredeti „forró” alkalmazást, az elektronikus levelezést. Márciusban Ray Tomlinson megírta az alapvető e-mail üzenetküldő és olvasó szoftvert, amelyre az ARPANET fejlesztőinek egy egyszerű koordinációs mechanizmushoz volt szüksége. Júliusban Roberts kibővítette ezt azzal, hogy elkészítette az első olyan e-mail segédprogramot, amely felsorolja, szelektíven elolvassa, fájlba továbbítja az üzeneteket, és a válaszadást is lehetővé teszi. Innentől kezdve az e-mail lett az elmúlt egy évtized legnagyobb hálózati alkalmazása. Ez az a fajta tevékenység, amelyet ma is a világhálón használunk.
  • Egyre több oktatási és kutatási intézmény, szervezet, vállalat kapcsolódott rá a hálózatra, a szolgáltatás hamarosan a nagyközönség számára is elérhetővé vált. Az elektronikus levelezés (e-mail) és hírcsoportok (newsgroup) használatának robbanásszerű terjedése mellett az egyre sokoldalúbb információkereső- és továbbító eszközök terjedése volt a fejlődés motorja, amelyek 1992-ben eljutottak egy organikus növekedési végponthoz, a világhálóhoz (World Wide Web). Ettől kezdve a grafikus felület révén a számítógépekhez nem értő hétköznapi emberek is könnyedén szörfölhettek, böngészhettek, kalandozhattak az internet óceánján. A WWW az Európai Részecskefizikai Kutatóintézet (CERN) két munkatársának (Tim Berners-Lee és Robert Cailliau) fejlesztése, amely minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy forradalmasította a kommunikációt.  1998-ra már kb. 300 millió webdokumentum volt használatban, és a világháló azóta is naponta további másfél millióval bővül.
  • Az internet talán legfontosabb, központinak tekinthető szervező, összefogó ereje az ISOC (Internet Society). A társaság nyílt, bármely szervezet vagy magánszemély a tagja lehet. Célja az internet-technológia használatával működő információcsere összehangolása, fejlesztése. Az ISOC által felkért, önkéntes alapon dolgozó szakemberekből áll az IAB (Internet Architecture Board), melynek feladata a jövő útjának kijelölése, alapvető stratégiai kérdésekben való véleménynyilvánítás, állásfoglalás. Felelős továbbá a szabványok elfogadásáért, valamint a szabványosítás kérdéskörében érintett területek meghatározásáért és az internetcímzési rendszer karbantartásáért.

 

Vissza a cikkekhez