A weboldal címe még mindig a sikeres online jelenlét sarokköve, ezért a megfelelő domain név kiválasztására ne sajnáljuk az energiát. Az alábbiakban összefoglalunk néhány fontos szempontot a kiválasztásával kapcsolatban.
A domainnév a digitális otthoni lakcímünk, jelentősen befolyásolhatja márkánk megítélését. Ha „rossz környéken” lakunk, vagyis spamre hasonlító nevet választunk, akkor nagyon sok ügyfél el sem indul hozzánk. A megfelelő cím azonban szélesre tárja az ajtót a látogatók előtt, mivel az első benyomás itt kezdődik.
Ha a domain név a lakcímünk, akkor az IP cím – amellyel a domain névrendszer kommunikál – a GPS koordinátánk. Mindkettő ugyanarra a helyre visz, de nekünk, embereknek könnyebb megtalálni, megjegyezni a kettő közül az egyiket.
Egy domain név több részből áll. Általában kettőből, de gyakran háromból is, ami „fontosság” vagy „rang” szerint hátulról, vagyis jobbról balra számít.
Második szintű domain (vagy tartomány)
A köznyelv ezt tekinti domainnévnek: a
https és a kiterjesztés (például a .
hu, .com stb.) közötti részt értjük alatta. Például a mi második szintű nevünk
entercomgroup.
Ez önmagában nem működik, ha beírjuk a böngészőbe, mert keresési kifejezésként értelmezi, nem pedig domainként. Akkor működik, ha egy úgynevezett legfelső szintű domain is kapcsolódik hozzá.
A legfelső szintű domain
Ez része minden domain névnek, és a második szintű rész jobb oldalán jelenik meg: az
entercomgroup.hu esetében ez a
.hu. Azért hívják ezt legfelső szintűnek, mert a böngészők fordítva, tehát jobbról balra haladva olvassák az adatokat.
Az aldomain
Lehetnek egy honlapnak olyan részei, amelyek teljesen különálló entitásként léteznek a honlapon belül. Például egy webshop vagy blog lehet ilyen, ami sokszor még vizuálisan is elkülönül a fő weboldal dizájnjától. Ilyenkor találkozhatunk például a
blog.példa.hu verzióval. A bal oldalon álló
blog szót nevezzük aldomain-nek.
Egy kis történelem
Az internet hajnalán a webhelyek azonosításához az IP-címet adták meg számsorként, például: 192.168.0.1. Ahogy az internet növekedni kezdett, ez a módszer tarthatatlanná vált. Mivel a szavakat sokkal könnyebb megjegyezni, így a számokat szavak váltották fel, így születtek meg a domain nevek.
Milyen a jó név?
Aki próbált már domaint találni a weboldalának, annak hamar rá kellett döbbennie egy szomorú tényre. A legtöbb név, ami könnyen adja magát, a közel 332,4 millió regisztrált weboldal mellett sajnos már foglalt. Például a
dogs.com-ot már 1998-ban regisztrálták. (Ráadásul, ami elég bosszantó, hogy a
.com domainek harmada használaton kívül van.) Ám az, hogy nem tudunk első nekifutásra olyan nevet találni, amilyet szeretnénk, még nem tragédia. A sikertelenség ebben az esetben lehet átmeneti, vagyis nem jelenti azt, hogy nem találunk végül egy másik nagyszerű megoldást.
Könnyen megjegyezhető
Nagyon fontos, hogy tükröznie kell az adott webhely tevékenységét. Vállalati weboldal esetén a domainnek ezért tartalmaznia kell a cég vagy esetleg a termék nevét. Ügyeljünk arra, hogy könnyen megjegyezhető legyen és a helyesírása se állítsa kihívás elé a felhasználót. A leghatékonyabb ugyanis a szájról-szájra terjedő propaganda. Ez viszont csak akkor működhet, ha az érintett szájak helyesen adják tovább a nevet.
Mobilbarát
A mobileszközökről indított keresés egyre jobban terjed, ezért nagyon fontos, hogy olyan nevet válasszunk, ami mobiltelefonon is könnyen beírható. A jó domainnév rövid, egyszerű, és mindenki tudja, hogyan kell leírni. Kerüljük például a kötőjelet, mert ezek begépelésekor okostelefonon váltani kell a digitális billentyűzetek között, ami lassítja, hátráltatja ezek használatát.
Egyszerű használhatósági teszt, amit érdemes kipróbálni, mielőtt regisztrálunk bármit is, hogy mennyire egyszerű mobiltelefonon beírni a választott címet a keresőbe.
Kulcsszavak? Csak, ha van értelme
Sokan próbálják a kulcsszavaikat ide is belecsempészni. Ez adhat némi pluszt, de semmiképpen sem annyit, hogy megérné ehhez mindenáron ragaszkodni. Sokkal fontosabb, hogy frappáns, könnyen megjegyezhető és begépelhető, értelmes nevet válasszunk, mint az, hogy kulcsszót is tartalmazzon.
Jogilag szabályos
Természetesen csak olyan nevet választhatunk, ami még szabad, tehát más nem használja. (Ezt könnyen leellenőrizhetjük az interneten megtalálható számos szabad domain kereső egyikén.)
Az is jogi problémákhoz vezethet, ha az általunk választott név nagyon hasonlóan cseng, könnyen összetéveszthető egy már működő névvel. Érdemes lefuttatni egy egyszerű Google keresést a biztonság kedvéért. Ha szabad a név, már regisztrálhatjuk is az interneten található számtalan regisztrációs felület valamelyikénél.
.hu? .com? .fun?
Nagyon bosszantó tud lenni, ha az általunk tökéletesnek gondolt név már foglalt a hazánkban általánosan elterjedt
.hu végződéssel. Ilyenkor két dolgot tehetünk. Vagy elengedjük a nevet és keresünk egy másikat, vagy megpróbálkozunk egy másik kiterjesztéssel (legfelső szintű domain névvel).
A domain-végződések (legfelső szintű domainnevek, más néven
TLD-k) a tartománynevek után, a pont mögött állnak. Az első végződések a
.com, a .
net és a
.org voltak, a
.hu 1991-től vált választhatóvá. Noha ma már több száz variáció elérhető, máig ezek a legnépszerűbbek. Ha egy mód van rá, érdemes ezek mellett maradni. Ezek iránt érzik a felhasználók a legnagyobb bizalmat. Sőt, a szóban hallott és megjegyzett tartománynév mögé is automatikusan a
.hu vagy a
.com kiterjesztést próbálják beilleszteni. (A mobilok billentyűzetéhez hasonlóan egyébként). Az emberek gyakran nem is mernek kattintani a számukra ismeretlen, idegen végződésű címekre.
Az „új” (jó pár éve létező) végződéseknek is vannak azonban előnyei.
- Segítségünkre lehetnek, ha a hagyományosabb .hu, vagy .com végződéssel a választott név már nem elérhető.
- A kezdeti meghökkenés után eredetibb, kreatívabb hatást érhetünk el velük, mint hagyományos társaikkal. Főleg, ha kapcsolatba tudjuk hozni őket a tevékenységünkkel. Említhetjük például a .photography, .press, .club, .xyz, .blog, .online, .fun, .tech vagy a .store verziókat.
- Ezeknek a végződéseknek az ötletes, brandbe illő, kreatív használatával egyedi domainnevet hozhatunk létre. Eleinte furcsállhatják az emberek, de kitartó marketing munkával beépülhet arculatunkba. Ennek köszönhetően pedig úgy reprezentálhatjuk magunkat, mint akik kreatív, egyedi, friss lendületet hoznak „új időknek új dalaival”.