Az above the fold vagy hajtás feletti rész egykor az újságok címlapjának legfelső részére utalt, ami az újság kihajtása nélkül is elolvasható.
Az alt attribútum, alt tag vagy alt szöveg a HTML-kódba illesztett leírás, mely segítségével az adott weboldalon lévő képek tartalma adható meg szövegesen.
A horgonyszöveg egy a környezetéből kiemelt szövegrész, melyre rákattintva – a mögötte elhelyezett link segítségével –, egy másik weboldalra jutunk el.
A Call to action (CTA) fogalma olyan technikák összességét jelenti, melyek a felhasználót a weboldal üzemeltetője, létrehozója szempontjából előnyös cselekvés végrehajtására ösztönzik.
A Click-Through-Rate (CTR, vagyis átkattintási arány) a kattintások számát százalékban kifejező mutató, ami azt adja meg, hogy a keresőtalálati megjelenések hány kattintást eredményeznek.
SEO szempontból azt értjük verseny alatt, hogy mely webhelyek számítanak egymás versenytársainak, vagyis kik optimalizálják a honlapjukat ugyanazon kulcsszavakra.
A kifejezés arra a folyamatra utal, amely során egy webhely vagy weboldal eltávolításra kerül a keresőmotor adatbázisából.
Az átkattintási arány (Click Through Rate, CTR) a kattintások számát százalékban kifejező mutató, ami megadja, hogy a keresőtalálati megjelenések hány kattintást eredményeznek.
A szerverek könnyű beazonosítására szolgáló névtartomány, ami a hosszú, számokból álló IP címek helyett egy egyedi, könnyen megjegyezhető, szöveges kifejezés.
A Featured Snippet vagy kiemelt szövegrészlet a Google keresési lista tetején – az ún. nulladik pozícióban – megjelenő szövegrész, ami egy felhasználói kérdésre megjelenő instant válasz.
Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a kényelmesebb böngészés érdekében. A honlapot használva Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. További információElfogadomX